Csapjunk is bele a lecsóba, illetve mivel annak nincs szezonja, a főzelékbe, és megígérem, lesz majd lecsóra hajazó kaja is, ne adj’ Isten shakshuka, vagy valami hasonlóan szerethető utazzunk-gondolatban-étel, de most egyelőre kezdjük az első iskolamentes hét túléléséhez szükséges alapokkal, amik egyszerűek és gyorsak, és semmi speckó hozzávalót nem igényelnek, jó esetben még a mélyhűtőbe is betárazhatunk belőlük, és akkor marad idő a digitális tanulásra meg a négy fal közötti társasozásra / önmegvalósításra / pszichés drámára / inni. (Utóbbit egyébként a főzésre hivatkozva bármikor nagyszerűen lehet művelni, szerintem bontott bor nélkül nincs kreativitás, szóval hajrá.) Az advanced szintet majd később toljuk, ha lesz rá igény. :D
A ZÖLDborsófőzelék színe, mint azt a ZÖLDség neve is mondja, ZÖLD, tudom, ennek ellenkezőjéről mindenkit megpróbáltak már mindenféle fórumokon meggyőzni, főleg az iskolai menzán. Múlt héten pont ettem egy olyan fehér furcsaságot, ráadásul egy magát értelmesnek tartó vendéglátóipari egységben, brühühü, majd erre fogok gondolni a következő hetekben, hogy a majdnem-utolsó-éttermi-kajám-karantén-előtt egy szétlisztezett borsófőzelék volt, hát komolyan a sírás kerülget. Na de. Itt nem lesz liszt, sorryka. Meg általában annyira máshol sem, hacsak nem fő alapanyag az adott ételhez.
Aki esetleg megrögzött főzelék-utáló, annak most lesz ideje (hahaha) végiggondolni, hogy miért, szentül meg vagyok győződve, hogy mert a menzás moslék (tisztelet a kivételnek) kiölte az emberekből ennek az egyébként nagyon szép műfajnak a szeretetét, szóval adjatok neki még egy esélyt...
Hozzávalók
Zsiradék – 2 ek / 500g zöldborsó (Étolaj, olíva, kókuszzsír, bármi. Lehet felőlem kacsazsír is, ha nem bírjuk elengedni, vagy ha nincs nyitva a szomszéd közért. Én úgy általában a fele olíva – fele vajat szeretem, mert a vaj nomnomnom.)
Vöröshagyma – kb. egy közepes fejet szoktam 500g borsónként beletenni, de nagyon elrontani nem lehet
Fokhagyma – 1 gerezd / 500g borsó, persze mindig elfelejtem, és anélkül is működik a recept
Mélyhűtött zöldborsó – minél több, annál kevesebbet főzöl a következő hetekben
Só, bors
Pimpelésnek: petrezselyem és/vagy menta, chili, citrom, hogy jöjjenek a savak, ízlés és belátás szerint
Elkészítés
Borsó mélyhűtőből kivesz, vöröshagyma felkockáz, fokhagyma késlappal szétnyom, majd apróra vág (vagy csak simán fokhagymanyomót előkap).
Az olajat felmelegítjük, először megdinszteljük a vöröshagymát (nagy lángon, de még mielőtt szétégne, abbahagyjuk). Ha vaj-olaj keverékkel virgonckodunk, előbb rakjuk rá a hagymát, különben szépen odaég a vajunk, bár én odavagyok a karamelles ízekért... Belenyomjuk a fokhagymát, pirítjuk.
Bele a zöldborsó, szépen összekutyul, pár percig kevergessük, aztán öntsük fel annyi vízzel, hogy épp ellepje. Só-bors mehet bele, fedő alatt pároljuk. Na és tessék azokat a borsószemeket amennyire lehet, ressre hagyni, nem szétfőzni, különben megint jön a menzakaja-feeling. Ez így elég gyorsan meglesz, kóstolgassuk közben.
Ha kész, tűzről levesz, és pár merőkanálnyit (lehet a harmada vagy amennyi jólesik) turmixgépben vagy botmixerrel szép selymesre pürésítünk. Például itt lehet hozzáadni vajat, petrezselymet vagy mentát úgy frissen.
A pürét szépen visszakeverjük a főzelékünkhez, tá-dámm, besűrűsödött liszt nélkül, durvami? Itt még lehet hozzáadni további friss petruskát vagy mentát, esetleg ha savasabbra szeretnénk, citromot, és persze sót-borsot, kóstoljuk addig, amíg szerintünk tökéletes nem lesz!
Köret
Semmi, tükörtojás, fasírt, grillezett sajt, virsli (arról leszokhatnátok, nem kellene feldolgozott élelmiszereket tolni, nekem is sikerült. Persze karanténban mindent szabad, ha a szükség úgy hozza, ugye. Ráadásul a legdurvább gyerekkori szerelmem a sajtos virsli, amikor hosszában bemetsszük, sajtot belegyömöszölünk, anno Pannóniát, ma inkább cheddart, és szépen meggrillezzük. Na itt a borsóval olyan ízharmónia jön létre, hogy belesajdul a szíved, de mondom, szokjatok le a feldolgozott szarokról.)
Jóétvágy!