A lé meg a Lola
2020. április 14. írta: karantenkajak

A lé meg a Lola

Avagy életem legjobb bablevese

bableves.JPEG

Teljesen szürreális volt ez a Húsvét, no nem a karantén miatt, az már kezd abszolút normális és mókás lenni, igen, mókás, csomó olyan dolgot csinál az ember, amit egyébként nem, meg olyan emberekkel bulizik online, akikkel egyébként ritkán, megtanítja a hatvan pluszos rokonait és családtagjait interneten élni, megismeri a szomszédokat, meg az ő szokásaikat, (van, amelyik egész nap lehúzott redőnnyel ül benn a lakásban, esküszöm, nem értem, talán vámpír? Bár akkor a sült fokhagymától már elmenekült volna, akkor lehet, mégsem az), közben kitalálja az életét, satöbbi, satöbbi, de most igazából olyan az egész, mintha inverz Nagyböjt lenne vagy sokkal inkább Ádvent kezdődne, várunk négy hetet, felkészülünk, aztán majd lesz valami nagyon jó. Ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja és fordítsa le a saját életére, van, akinek ez a tescos rendelés, bár az lehet, több, mint négy hét mostanában.

Na de ami még ennél is szürreálisabb, hogy elkészítettem Életem Eddigi Legjobb Bablevesét. Ilyen fantasztikus teljesítményt egyébként úgy kell elérni, (figyelem, pro tipp!), hogy alacsonyra tesszük a baseline-t, vagyis az átugrandó lécet: most főztem életemben először bablevest. És független (hahaha, ha nem eszed, nincs más) szakértők szerint is igen jó lett. És nem azért nem főztem eddig, mert akkora hatalmas macera lenne elkészíteni, hanem mert a klasszik magyaros konyha szegény eléggé elhanyagolódik az étrendemben, amit csinálok, azt is egészségesebb verzióban, de itt NINCS egészségesebb verzió, ennek a lelke a zsír, meg a füst, meg az ízek, nem lehet eltrógerkedni az egészet valami kókuszolajos-olívás helyettesítéssel, bár megfordult a fejemben, hogy a füstölt (spanyol) pirospaprika itt is menthet egy nagyot, ahogy rengeteg ételnél (bogrács-illúzió), de nemnemnem. Meg hát ott volt az az isteni illatú sonkalé (amire az egyik kedves barátom inkább a ’büdös’ jelzőt aggatta, végülis valahol a kettő határán van, írhatnánk zsírszagot is, ízlések és pofonok, én szeretem, bár az övét nem szagoltam, az lehet, tényleg büdös volt), a tojások egy részében megfőttek, de még mindig maradt, csak nem dobja ki az ember, remélem, Nálatok is a mélyhűtőben várja jobb sorsát. Nem azért mondom, de nekem még mindezek után is van két adagom.

Szóval, mivel most hirtelen nagyon bátor lettem, összerittyentettem ezt a csodás ételt, persze lesz benne pár ivettes csavar, például liszt továbbra sem kell ebbe sem, mert nincs itthon, csak valami ezer éves avas izé. Már érzem, hogy lassan illemből be kellene szerezni egy fél kilót, biztos, ami ziher.

Hozzávalók kb. 4L leveshez

  • Sonka főzőleve (kb. 1L, nálam elég zsíros volt, így ennyi bőőőven elég lett) plusz sok víz
  • Kevés olaj vagy zsiradék
  • 2 közepesnél kicsit nagyobb vöröshagyma, felkockázva
  • 2 gerezd fokhagyma, késlappal kilapítva és apróra vágva
  • 500g nagyszemű tarkabab
  • 3 nagyobb babérlevél
  • Pár vastagabb szelet nyers füstölt sonka vagy tarja
  • 3-4 szál sárgarépa, feldarabolva (google: oblique vágás, nagyon szép lesz!)
  • 2 szál fehérrépa, feldarabolva (ugyanúgy)
  • 1 kis fej zellergumó, feldarabolva
  • 1 nagy burgonya (ez valami értelmezhetetlen családi babona, ki lehet hagyni), félbevágva
  • Kb. 10 cm (csípős) kolbász, 4mm-es karikákra vágva. Ha precízen vágjuk, pont kijön a matek, de én a felét megettem közben.
  • Só, bors
  • A tálaláshoz:
  • Tejföl
  • Petrezselyem, apróra vágva, plusz tálanként egy szebb levélkés szárvég egyben meghagyva, csecse legyen a tálalás, ne csak úgy odahányjuk!

Elkészítés

A babot én kábé két órát áztattam, de csak azért, mert épp más dolgom volt, itt több iskola létezik, ne áztassuk szét, de egyébként becsszó megfő akkor is, ha ezt a lépést kihagyjuk.

Pici olajon lepirítom a hagymát, hozzáadom a fokhagymát, majd amikor már csinire készültek, a babot. Összekeverem és felöntöm a sonkalével plusz vízzel, az arány teljesen ízlés kérdése, legyen íze, de nem kell zsírtengerben tocsognia a levesünknek, és még a zöldségek is fognak ízt adni. Ha nem érezzük elég markánsnak, a főzés végén még mindig mehet hozzá sonkalé, elrontani nem lehet. Én itt adtam még hozzá nyers sonkát, nem muszáj, csak ha szeretjük a húst a levesben. Bele babérlevél, só, bors, és fedő nélkül főzöm – állítólag így kevésbé pusztító a bab hatása, de már olvastam olyat is, hogy tökmindegy.

Trükk no. 1: a zöldségeket csak akkor adom hozzá, amikor félig megfőtt a bab (igen, itt is kóstolgatunk végig!), így nem fognak szanaszét főni, hanem szép ressek maradnak.

Trükk no. 2: amikor már majdnem kész, merőkanállal átteszek a turmixgépbe egy 3-4 decit, lé plusz babszemekből sok, ha véletlen zöldség is megy vele, semmi gond, és magas fokozaton addig turmixolom, míg olyan szép, selymes mexikói jellegű babpüré nem lesz belőle. Na ezt öntöm vissza a levesbe sűríteni, nem mindenféle lisztes anyámkínját, picit összefőzöm.

Trükk no. 3: a helyes kis kolbászkarikákat száraz serpenyőben két oldalasan lepirítom, szépen kisül a zsírjuk, szófogadatlan gyerekek egy részét kitunkolhatják fehér kenyérrel, nomnom. A lepirult kolbikat szórom bele a levesbe, plusz a zsírjából egy keveset, mondtam én, hogy ez nem diétás kaja, annyi menjen bele, amivel komfortosak vagyunk. Említettem már, hogy kóstoljuk? El is készült a levesünk! Ha kell még só-bors bele, hajrá.

Trükk no. 4: nem a tejföllel sűrítek, mert szeretném, ha tovább elállna, bár úgyis elfogy, de nálam csak tálaláskor kerül rá / bele, aztán mindenki adagolja, ahogy jól esik. Én például meghalok a forró leves – hideg tejföl kombóért, össze sem keverem.

Szórok rá egy kis petrezselymet, meg a levélkét odaszúrom a tejfölkupacba (hogy szép legyen fotón).

Jóétvágy!

Kövessetek Facebookon https://www.facebook.com/karantenkajak/ és Instagramon is @karantenkajakblog, illetve iratkozzatok fel a YouTube-csatornámra, Karanténkaják. :)

A Költészet Napja friss alkalmából ma József Attilát kaptok, bablevessel, 1926-ból.

ÜLNI, ÁLLNI, ÖLNI, HALNI
 
Ezt a széket odább tolni,
vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni,
zsákomat a völgybe rázni,
vén pókomnak méhet adni,
öregasszonyt cirógatni,
jóízű bablevest enni,
sár van, lábujjhegyen menni,
kalapom a sínre tenni,
a tavat csak megkerülni,
fenekén ruhástul ülni,
csengő habok közt pirulni,
napraforgók közt virulni -
vagy csak szépet sóhajtani,
csak egy legyet elhajtani,
poros könyvem letörülni, -
tükröm közepébe köpni,
elleneimmel békülni,
hosszú késsel mind megölni,
vizsgálni, a vér hogy csordul,
nézni, hogy egy kislány fordul -
vagy csak így megülni veszteg -
fölgyujtani Budapestet,
morzsámra madarat várni,
rossz kenyerem földhöz vágni,
jó szeretőm megríkatni,
kicsi hugát ölbe kapni
s ha világ a számadásom,
úgy itt hagyni, sose lásson - -
 
ó köttető, oldoztató,
most e verset megirató,
nevettető, zokogtató,
életem, te választató!

A bejegyzés trackback címe:

https://karantenkajak.blog.hu/api/trackback/id/tr6415611008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oknyomozó 2020.04.14. 14:07:55

A só, bors elég szegényes fűszerezés.
Ajánlom figyelmedbe:
Romváry Vilmos: Fűszerek könyve

karantenkajak 2020.04.14. 14:38:00

@Oknyomozó: köszi a tippet! Általában elég sok zöldfűszert használok, most sajnos kevés friss dolgom volt itthon... A sült kolbász zsírjából olyan ízek jöttek ki, hogy én elég kereknek éreztem, de persze mindig lehet javítani rajta! :)

Oknyomozó 2020.04.14. 14:47:44

@karantenkajak: A szárított fűszer is jó, nincs mindig zöldfűszer, meg van amiből csak szárított van.
A csülkös bablevesembe vétek lenne tejfölt rakni (házi csülök, nem gyorspácolt).

Oknyomozó 2020.04.14. 14:50:01

Elfelejtettem, ezt töltsd le (1200 oldal).
The Professional Chef

Leooo 2020.04.14. 14:53:42

@Oknyomozó: :Plödö némi tárkony és borsikafű...az segít a bab emésztésének "mellékterméke" keletkezését is csillapítani...

Oknyomozó 2020.04.14. 14:58:24

@Leooo: Kell ez a két fűszer is, de amire te gondolsz az másik kettő:
Őrölt gyömbér és őrölt kömény, de ez titok. Mindjárt négy fűszernél tartunk.

karantenkajak 2020.04.14. 15:13:18

@Oknyomozó @Leooo: szuper, szuper, ki is próbálom következőre, úgyis maradt lé is, bab is, köszönöm a tippeket! :)

Townsend 2020.04.14. 16:30:53

Ha kb., de max.! az áztatott bab 1/3-át kinyomjuk a héjából, akkor még turmixolni sem kell a sűrítéshez. A végén a tárkony kötelező, hogy kissé száraz szénakazal szagú legyen.

Oknyomozó 2020.04.14. 19:04:13

@Townsend: A francia tárkonynak van illata, az orosz tárkonynak nincs, olyan mint a fű. Remélem nem erre gondoltál.

duplasuzy 2020.04.14. 23:44:00

"éttermi minőségű levest kapjunk - liszt például nincs benne!"

Ezt nem értem. Mióta minőségibb az éttermi, vagy akár a házi leves.
Javaslom, hogy ne ez legyen az értékmérő!

Az sem értem, hogy a lisztet miért kellene kihagyni? Aki gluténérzékeny, az is talál megoldást. Itt is a mérték a lényeg! Bár a saját anyag turmixolásával való sűrítés is a spanyolviasszal egyenrangú felfedezés.

2020.04.15. 08:41:47

@Oknyomozó: Ízlések és pofonok. Ha valamit biztosan nem tennék csülkös bablevesbe, akkor az gyömbér és kömény.

Boar. 2020.04.15. 10:06:14

Pici bazsalikom a végén és majoránna. Tárkony nem kell bele, gyömbér sem. A markáns ízű borsikafű sem, az nagyon elviszi az ízeket másfelé.
Kömény ízlés szerint.
De így, önmagában is jó a zöldfűszerek nélkül, egyszer így is meg kell kóstolni, hátha jobban ízlik mint fűszerezve.

Attilajukkaja 2020.04.15. 10:21:39

@duplasuzy:
"Mióta minőségibb az éttermi, vagy akár a házi leves."
Minél?
A köztudatban élnek olyan fogalmak, mint a házi, a menzás vagy az éttermi minőség. Ezek nincsenek abszolút módon meghatározva, de mindenki tudja, miről van szó. A házias, amit anyuka vagy a nagymama főz. A menzás, ami egy alacsony költségvetésű tömegtermék, az éttermi pedig az, amit képzett séfek állítanak össze. Hogy kinek melyik jön be leginkább, az egyén- és helyzetfüggő. Vannak éttermek, amelyek azzal reklámozzák magukat, hogy házias ételeket készítenek, de az is elismerés, ha egy háziasszony (főleg, ha olyan fiatal, mint a szerző) magas kategóriás éttermi színvonalút tud prezentálni. A fogalmak átjárhatóak és egyik vagy másik nem feltétlenül lekezelő.

" a saját anyag turmixolásával való sűrítés is a spanyolviasszal egyenrangú felfedezés"
Ezt szerencsére a szerző sem állította, viszont se az anyukám, se a nagymamám soha nem turmixolta a bablevest. Ez már olyan profi "szakácsos" fogás, amit ma már sokan csinálnak otthon is.
Amúgy nagymamám csipetkével "sűrítette" a levest. :o)

Oknyomozó 2020.04.15. 12:32:10

Van sok sikeres, titkos recept.
Egy harmonikus, összetett íznél, csak találgatni lehet, hogy mitől jó.
Lehet itt az egyes fűszereket kifogásolni, de ha egy étteremben szolgálnák fel a csülkös bablevest, meg sem tudnátok mondani, milyen fűszereket raktam bele.
Az indonéz citromos-kókuszos sertéshúsba kell például cukor, halszósz, ha nincs akkor halászlékocka.
Ha csak eléd rakják ismeretlenül, örömmel megeszed.
Másik a kínai ötfűszer, amit egy tarjára, halra, csirkemájra sem szórnátok, ha tudjátok az összetevőit (fahéj, csillagánizs, stb.).
A Fűszerek könyve címűt már ajánlottam.

Attilajukkaja 2020.04.15. 12:55:20

@Oknyomozó:
"Ha csak eléd rakják ismeretlenül, örömmel megeszed."
Én tudom mi van benne és így is örömmel megeszem. :o)
De az olasz konyhában is van a szardella, ami megfelelője lehetne az ázsiai halszósznak. Magyar ember számára az is egy szokatlan ízesítő lehet.

Leooo 2020.04.15. 23:17:29

@Oknyomozó: Nem feltétlenül gyömbér. Az szerintem nem kell(het) a csülöklé alapozású ízekhez, a csülköt(vagy bármilyen zsíros füstölt húsfélét) amúgy is babérral és szemes fekete borssal illik felfőzni . Egy kevés(csipetnyi) őrölt kömény még elférhet a borsikafű és a tárkony mellé. Ha nem tudod , hogy a borsikafüvet német nyelvterületen miért hívják úgy, hogy BOHNENKRAUT, akkor tényleg mindegy. Pont a pukizási hajlam csökkentése miatt. Ugyanezen okból a savanyú káposztás ételekbe is rakják a germánok...

Oknyomozó 2020.04.16. 08:09:23

Ha végigolvasod az összes hozzászólást, akkor kiderül, hogy csak a só, bors használatát próbáltam fűszerekkel kissé érdekesebbé tenni, ezért ajánlottam a könyvet, meg a Professional Chef címűt is, mindkettő letölthető.
Nem írom le az összes fűszert, amit én használok, mert titkos :), de borsikafű és szurokfű (oregano) is van benne.
A három fűszernél többet ne használjunk szabályt nem tartom be.
A gasztronómia a hobbim 40 éve, tudom ki a szakember és óvakodom a bloggerektől, sztárszakácsoktól.
Süteményt, kenyeret sem veszek, én készítem.
Mivel nem egyforma intenzitásúak a fűszerek, az arány is számít.
A fokhagymás rántást meg se merem említeni.
süti beállítások módosítása